Goya-díj 2019: fogyatékosok főszereplésével készült vígjáték lett a legjobb film – videó

A Bajnokok (Campeones) című, fogyatékkal élők főszereplésével készült vígjátékot választotta a legjobb alkotásnak a spanyol filmakadémia a Sevillában rendezett 33. Goya-díjátadó gálán vasárnap hajnalban. A spanyol Oscar-díjként is emlegetett elismeréssel jutalmazott történet főhőse egy élvonalbeli kosárlabdaedző, akit részegen vezetés és közlekedési baleset okozása miatt közérdekű munkára ítélnek, amelyet egy fogyatékkal élőkből álló csapatot edzve kell letöltenie. Bár kezdetben nem lelkesedik a feladatért, végül ráébred, hogy valójában ő az, aki tanulhat tanítványaitól. A filmet egy létező, értelmi sérültekből álló kosárlabdacsapat inspirálta, amely 1999 és 2014 között tizenkétszer nyert bajnoki címet Spanyolországban.…

Teljes cikk

Letakarják, mert sértőnek tartják a Kolumbuszt ábrázoló festményeket egy amerikai egyetemen – videó

A rektor utasítására letakarják a Notre Dame katolikus egyetem indianai campusán az Amerika felfedezőjeként számontartott Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket. A falfestményeket azért takarják le, mert az európai felfedezők előtti alávetett helyzetben és pózokban ábrázolják Amerika indián őslakosait. A 12 festményt Luigi Gregori vatikáni művész alkotta az 1880-as években azzal a szándékkal, hogy bátorítsa az Európából érkező bevándorlókat. A festőnek az egyetemi közösség tagjai álltak modellt, Kolumbusz alakját pedig az intézmény akkori rektoráról, Thomas Walsh atyáról mintázta. A festmények az egyetem főépületének második emeletén találhatók.  John Jenkins tisztelendő, az egyetem…

Teljes cikk

Madrid Fusión 2019: Budapest is bemutatkozó lehetőséget kapott a gasztronómiai rendezvényen – videó

Kulináris kreatív laboratóriumot és gasztronómiai innovációs múzeumot nyit az egykori világhírű elBulli étterem helyén, a Costa Braván Ferran Adriá. A spanyol sztárséf ezt a Madrid Fusión elnevezésű konyhaművészeti kongresszus nyitónapján jelentette be, amelynek egyik meghívott vendége ebben az évben Budapest. A következő forradalom a gasztronómiában a tudás forradalma lesz – hangsúlyozta az 56 éves, eddig három Michelin-csillagot elnyerő Adriá, akit a molekuláris gasztronómia úttörőjeként, a földkerekség egyik legtehetségesebb és legtalálékonyabb szakácsaként tartanak számon. Nyolc évvel ezelőtt éppen ezen a rendezvényen jelentette be, hogy bezárja a katalóniai Montjoi-öbölben fekvő éttermét, amelyet…

Teljes cikk

Üdítően pezsdítő programokat, ingyenes koncerteket is kínál a Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Szentendrei táncműhelyek bemutatói és Bach művészete előtti tisztelgés határozza meg az idei, március 8. és 31. között zajló Szentendrei Tavaszi Fesztivált. A dunaparti városban tartott sajtótájékoztatón Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója kiemelte, hogy az idén 33. születésnapját ünneplő összművészeti tavaszi rendezvény szoros együttműködést alakított ki a Bach Mindenkinek Fesztivállal, aminek köszönhetően számos kapcsolódó program várja az érdeklődőket. A produkciók messze túlmutatnak a városhatáron, idevonzva a közönséget – fogalmazott Gyürk Dorottya, aki a város kulturális alpolgármestereként a település két nagy múltú táncműhelyére, a Szentendre Táncegyüttesre és a Diótörő Balettiskolára, valamint…

Teljes cikk

Farsangi koncertek gyerekeknek a Budapest Jazz Clubban

Farsangi programokkal jelentkezik a Szeleburdi Játéksziget, amely kéthetente vasárnaponként várja a gyerekeket a Budapest Jazz Clubban (BJC). Február 10-én az Eszter-lánc mesezenekar, 24-én Bíró Eszter várja a családokat. A Szeleburdi Játéksziget szervezőinek célja, hogy a minőségi zenés programokon a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a különböző zenei stílusokkal. A februári koncertek a farsang jegyében fognak telni, közös énekkel és játékkal hívják télűző mulatságra a résztvevőket – közölték a szervezők az MTI-vel. Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar február 10-én hideg ellen a mesevilágba bújó, hóolvasztó farsangi délelőttre várja a gyerekeket…

Teljes cikk

Az enyhüléssel allergén pollenek jelennek meg a levegőben

A hétvégi enyhüléssel megjelennek a kora tavaszi allergén növények pollenjei a levegőben – hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos szombaton Facebook-oldalán. A dél felől érkező légáramlatok hatására például a mogyoró, az éger, a ciprus- és a tiszafafélék pollenjei jelenhetnek meg. Koncentrációjuk egyelőre alacsony marad, azonban helyenként, főleg a Dunántúl déli részén a tüneteket okozó szintet is elérheti. A fűtési szezonban a beltéri allergénterhelés révén gyakoribbá válhatnak a penészgomba és poratka által kiváltott allergiás megbetegedések is – írták. A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt tanácsolja, hogy akik valamelyik tavaszi allergénre érzékenyek, készüljenek…

Teljes cikk

Színes zenés programok kulisszatitkokkal a Zeneakadémia Tehetség napja eseményén

A fiatal tehetségek koncertjei mellett filmvetítés, óralátogatás, előadás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket február 10-én, a Zeneakadémia Tehetség napja elnevezésű családi eseményén. A programok délelőtt tizenegy órakor kezdődnek Händel, Vivaldi és Haydn dallamaival a Liszt Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában. A közönség megtekintheti a Kodály mindenkié című dokumentumfilmet, amely a Kodály-módszer nemzetközi térhódításáról szól, alkalmazásának eredményeit foglalja össze. Papp Gábor Zsigmond és Kékesi Attila filmrendezők alkotásában külföldi zenepedagógusok, zeneművészek mesélnek arról, hogyan változtatta meg szemléletüket Kodály filozófiája – közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel. A több teremben párhuzamosan zajló programok között…

Teljes cikk

Tudtad, hogy a szegedi papucs már több mint 500 éves? – Páratlanok kiállítás Szegeden

A szegedi papucs napja alkalmából Páratlanok címmel nyílik kiállítás szerdán a csongrádi megyeszékhelyen, a rendezvényen szakemberek mutatják be a több mint ötszáz éves lábbelit és a hagyományos viselet továbbélése érdekében tett erőfeszítéseket. A Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett tárlaton a Móra-múzeum szakemberei által készített tablók elevenítik föl a szegedi papucs történetét. A civil szervezet gyűjteményéből bemutatnak klasszikus, hagyományos, valamint a kortárs divat elemeit felhasználó lábbeliket is – tájékoztatta Szögi Csaba, a Szegedi Papucsért Alapítvány létrehozója az MTI-t. A rendezvényen előadásokat tartanak a szegedi papucs csodás átalakulásairól a török hódoltságtól a 21.…

Teljes cikk

Színpadi adaptáció készült Hemingway: Az öreghalász és a tenger című művéből

Ernest Hemingwaynek tett több mint 60 éves ígéretét váltotta valóra barátja, A.E. Hotchner amerikai író, amikor színpadra alkalmazta a világhírű író Az öreghalász és a tenger című művét. Az adaptációt február elsején mutatták be Pittsburghben. Amikor 1958-ban bemutatták a regény filmváltozatát Spencer Tracyvel a főszerepben, Hemingway meghívta barátját, hogy nézzék meg együtt a filmet. „12-13 perccel a film kezdete után Hemingway hozzám fordult és megkérdezte: mehetünk?” – idézte fel a több mint 60 éve történteket a 101 éves drámaíró. Az utcán Hemingway egyfolytában azon füstölgött, hogy Spencer Tracey teljesen rossz…

Teljes cikk

Banksy hírhedt 10 fontos bankjegye a British Museumba került – videó

A londoni British Museum tulajdonába került a titokzatos brit utcaművész, Banksy egyik első és legismertebb alkotása, a De Faced Tenner (Bemocskolt tízfontos) egyik példánya – adta hírül a The Art Newspaper honlapja. Banksy 2004-ben készítette el az angol tízfontos bankjegy másolatát, amelyen II. Erzsébet uralkodó helyett a néhai Diana hercegnő portréja látható. A hercegnő halála után hét évvel készült alkotással a királyi családot akarta bírálni a művész. A tízfontosra ráírta a Banksy of America kifejezést is. Százezer darabot nyomtatott belőle, és 2004 augusztusában a híres Notting Hill-i karnevál, majd később…

Teljes cikk